Őszinte beszámoló eddigi életemről és a kalandjaimról, ahogyan eljutottam oda, hogy Magyarország egyik legismertebb online matektanáraként segíthetek a diákoknak.
Célom, hogy a diákok ne csak a matek túlélésére játszanak, hanem jobban megbarátkozzanak a matekkal. Lássák meg annak a szépségét és a hasznosságát.
A matek szeretete az általános iskolából ered
Minden akkor kezdődött, amikor általános iskolás koromban megszerettem a matekot.
De hogy ez minek volt köszönhető?
Konkrét emlékem arról van, hogy édesapámmal csempéket számolok egész kiskoromban. Aztán mindenféle logikai fejtörőket (logisztorikat) oldunk meg közösen. Ennek köszönhetően
egyszer csak eljött az a pont a suliban amikor én lettem a legjobb matekos az osztályban. Őszintén szólva elképesztően élveztem, hogy egy-egy problémát meg tudtam oldani.
6.-os koromban egy nyári táborba mentem. Itt mindenféle szakkörök közül kellett választani. Én a matek mellett döntöttem a többi tárgy helyett. Ott ismerkedtem meg Pósa Lajossal, akitől eszméletlenül sokat tanultam. A matek szeretete még jobban elmélyült bennem. Különféle játékos fejtörőket játszottunk, amiket mindenki imádott. Nem kellett bemagolnunk különféle képleteket, összefüggéseket, hanem izgi feladványokat oldottunk meg. Akinek sikerült, az apró jutalmat kapott… Napról napra gyűjtögettük az elismeréseinket, ami büszkévé tett minket. A sulis matek ezután már nem volt annyira izgi, mint korábban.
Ezek a gyerekkori évek, egyenes utat biztosítottak számomra ahhoz, hogy a mateknak köszönhetően megváltozzon az életem.
Néha elgondolkozom, azon, hogy miért szerettem meg a matekot? Mi volt az, ami tetszett benne? Rá kellett jöjjek, hogy a sikerélmények és az elismerések voltak a mozgatórugók. Ha megoldottam egy feladatot, azt éreztem, hogy valamit elértem, hogy jó vagyok. Ennek köszönhetően megnőtt az önbizalmam.
7-8.-os koromban matektanárhoz jártam, matektáborokban töltöttem a nyaraim egy részét és matekversenyeken vettem részt. Viszont akkor még nem tudtam egy dolog mellett letenni a voksomat. (Őszintén szólva ez még most is nehezemre esik…) Szóval, a matekozás mellett fociztam, teniszeztem, sakkoztam és a haverokkal fára másztam… Úgy általában szerettem mindenféle sportot kipróbálni, szóval nem voltam az az igazán kocka gyerek, aki csak a mateknak élt… Mindent is szívesen csináltam.
Ekkor még nem tudtam, de hamarosan egy nehéz döntés elé kerültem, ami megváltoztatta az életem…
Életem első nagy döntése, aminek mindent köszönhetek
Életem első nagy döntését akkor kellett meghoznom, amikor az általános iskola után továbbtanultam. Olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy a szüleim támogattak, és hagytak kibontakozni. Meghagyták azt az érzést, hogy én döntsem el, merre akarok továbbtanulni.
Lehetőségem lett volna Budapesten a Fazekas Mihály Gimiben továbbtanulni, felvettek volna. De mégsem ezt választottam. Miért mondtam le az ország legjobb matekos gimijéről?
Már közel 20 éve volt, de még tisztán emlékszem rá, amikor érveket és ellenérveket hoztam fel mellette… Nehéz volt az elköteleződés akkor, hogy csak a “mateknak éljek”. Ráadásul 4 órás útra lettem volna a családomtól. Ez heti 8 óra utazgatás, ami 14 éves fejjel rettentően soknak tűnt… Ennyivel kevesebbet tudtam volna teniszezni és a haverokkal lógni… Most gondolhatod, ha nem a Fazekas, akkor hogyan tovább?
A városunkba lévő gimi nem vonzott, nem éreztem azt, hogy tudnék ott fejlődni. Matekot akartam magas szinten tanulni, és így kerültem Miskolcra a Földes Ferenc Gimnáziumba. Ami mindössze 60 percnyire volt az otthonomtól.
Az általános iskolás alapok megtették a hatásukat. A gimis felvételin 2. helyen vettek fel specmatek tagozatra. Heti 8 matek óra, versenyekre való készülés és a kolis élet. Ez várt rám. Őszintén szólva élveztem. A szerteágazó kíváncsiságom, tevékenységeim és a sport szeretete is megmaradt. Ekkor volt először, hogy a videójátékok elkezdtek érdekelni. A tanulás mellett a napjaim fennmaradó részét focizással, kosarazással, pingpongozással, sakkozással, videójátékokkal és pókerezéssel töltöttem el. Egész jó voltam bennük. Ezt az is tükrözte, hogy az éves kolik közötti versenyeken mindegyik sportban képviseltem a kollégiumunkat.
Országos matekverseny és az első komolyabb mateksikerek
15 évesen az Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny országos döntőjébe kerültem több osztálytársammal egyetemben. A verseny előtt 1 hét szünet volt, amikor nem kellett suliba járni, készülhettünk a megmérettetésre… Én úgy voltam vele, hogy mivel mérnök akarok lenni, ezért már az is jó eredmény, hogy részt vehetek a versenyen. Nem kell magam annyira törni, hogy jól teljesítsek. Nem kell penge matekosnak lennem ahhoz, hogy jó mérnök legyek. Úgyhogy nem is vettem komolyan az utolsó hétben való készülést, egészen addig, amíg…
Tisztán emlékszem, hogy a szobámban ülve beszélgettünk apukámmal, meséltem neki arról, hogy a mérnöki munkához nem kell országos elsőnek lennem matekból. Nem volt meg bennem a tűz akkor….
Erre apukám azt mondta:
“A jövőben ki tudja lesz-e másik ilyen lehetőség. Már csak 1 hét munkát kell beletenned. Miért ne próbálnád ki, hogy mire vagy képes? Mi vesztenivalód van azzal, ha ezt az 1 hetet végigtanulod, és megnézed, hogy mit tudsz elérni? Ne a továbbtanulás miatt, hanem magad miatt, hogy lásd képes vagy-e rá!”
Ez a beszélgetés segített, hogy a jelenbe kerüljek. Megadta a motivációt és segített abban, hogy az ország 10 legjobbjában legyek!
Végeredményben neki és nekem is igazam lett: még egy ilyen lehetőségem már nem volt – nem voltam több országos versenyen. Plusz mérnökként nem használom fel azt, hogy az ország egyik legjobbja voltam (igaz, nem is dolgozom mérnökként 😉).
Utólag visszagondolva, az az egy hét megváltoztatta az életem. A versenyre való felkészülés módja, a gondolkodásmód és a hozzáállás máig velem van. A mindenmapjaimban használom és igyekszem átadni a diákoknak is.
Az első jelek, hogy a matekoktatás lesz a hivatásom
Persze ezt akkor még nem tudtam, de utólag visszatekintve tisztán kirajzolódik a kép…
Húgom 2 évvel fiatalabb nálam. A 8.-os központi felvételijére készült. Apával közösen gyakoroltak, de valahogy nem sikerült neki megérteni az anyagot. Emlékszem ahogy bementem a szobába, és megkérdeztem, hogy mit csinálnak. Apa mondta, hogy már mindenhogy próbálta elmagyarázni, de nem sikerült neki. Megkérdezte, hogy én hogyan magyaráznám el. Tettem egy próbát, majd a húgom 2 perc alatt megértette a feladatot, és utána magától is meg tudta csinálni a hasonlókat. Csak szerencsém volt, mert pont olyan téma volt, amit akkor jól tudtam? Akkor azt gondoltam… A gimis és egyetemi évek viszont rácáfoltak erre.
Gimis éveim alatt utáltam a nyelvtant, a magyart, a bioszt és még sok más tárgyat is. Nem voltam mindenből jó. De a matekkal kapcsolatos helyzetem nem változott. A koliban én voltam az, aki matekból segített másoknak. És én voltam az, akinek segíteni kellett töriből. 🙂
2 remek matektanárom volt (Gulyás Tibor és Fejér Szabolcs), akiknek köszönhetően az egyetemi matek sem volt később kihívás. Az emelt szintű matek érettségim 98%-os lett. Két bagatell hibát vétettem, amire máig emlékszem, hogy mik voltak!
Azóta minden diákom fejébe jól beleverem: a diagramok esetében mennyire fontos, hogy jelöljék, milyen beosztása van a függőleges és vízszintes tengelynek.
Ekkor tudatosult bennem az is, hogy mennyire fontos, hogy profi szakemberektől tanuljak. Akik értik a dolgukat és megszerettetik velem azt, amit meg kell tanulnom.
Gimi végéhez közeledve az lett a célom, hogy építészként tanulhassak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A különlegessége a szaknak, hogy az egyetem speciális rajz alkalmasságiján meg kell felelni. Nem akartam a véletlenre bízni, hogy felvegyenek. Így szüleimmel megkerestük a legprofibb külső segítséget. A választásunk egy olyan Budapesti felkészítő lett, ami kimondottan a BME-s rajzalkalmasságira készíti fel a diákokat. Olyan korábban végzett profi diákok tartották, akik töviről hegyire ismerték az alkalmassági elvárásait. A sikertelenség elfogadhatatlan volt számomra, így ekkor is megbizonyosodtam róla, hogy a profi szakemberektől való tanulás mennyire fontos. Eddigre már a cél érdekében hajlandó voltam közel egy éven keresztül heti plusz 5 órás utazásra minden pénteken.
Az egyetemi évek alatt, a legtöbb egyetemistához hasonlóan éltem. De valami megváltozott bennem…
Végül sikerült! A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen építésznek tanultam.
Mindenhol azt hallottam, hogy ez egyetemi évek az életem legjobb időszaka lesz, élvezzem ki. Őszintén szólva, én ebben sosem hittem. Úgy tekintettem rá, hogy ez tök jó, de ennél majd csak jobb lesz.
Számomra az egyetem egy nagy csoportmunka volt. Segítettük egymást, közösen éjszakáztunk és készítettük a leadásokat (rajzokat és maketteket). Ekkor ismét megtapasztaltam, hogy jól tudok magyarázni. Az ábrázoló geometriát és a matekot a kolitársaim tőlem sajátították el.
Az egyetemen eltöltött évek kitágítják az ember komfortzónáját. Kiderül, hogy valójában mire képes. Mennyire bírja az ember a munkát és a megpróbáltatásokat. Ha vizsgázni kell, ha leadás van, akkor nem lehet halogatni. Bele kell állni és meg kell csinálni.
Ekkor kezdtem el megtanulni profin beosztani az időmet, priorizálni a feladatokat és előre tervezni.
Ugyan építésznek tanultam, de a lelkem mélyén tudtam, hogy soha nem akarok építészként dolgozni. A diploma a szüleimnek szólt. Az utolsó évben számomra felfoghatatlan volt, hogy miért kell nekem befejeznem az egyetemet. Mi szükségem lesz a diplomámra vállalkozóként? (Ugye emlékeztet ez egy korábbi sztorira? 😊 )
Most, hogy írom ezeket a sorokat, látom és értem az értelmét annak, hogy okleveles építész lettem.
Az utolsó kanyarban, a cél előtt félbehagyni valamit nem túl jó dolog. A matekversenyre való készülésem és a diploma megszerzése is egy kalap alá tartozik.
Önbizalmat ad, hogy elmondhatom magamról, hogy én képes voltam megcsinálni ezeket. Magabiztossá tesz, ha visszagondolok, arra, hogy mennyien adták fel, de én kitartottam és pontot tettem ezek végére.
Sőt emellett az építész diploma hitelességet ad számomra matekoktatóként. Sokan kérdőjelezték meg a matektudásom a videóimat látva az elmúlt évek alatt. Tudok-e én valóban matekot oktatni? Vagy csak egy újabb önjelölt diák vagyok, aki videókat csinál?
Amikor kiderül, hogy építész vagyok, azt vettem észre a kételkedők is elhallgatnak.
A saját magam ura akartam lenni, így fejest ugrottam a vállalkozói világba
Mivel érdekelt a vállalkozás, volt pár ehhez kapcsolódó szabadon választható órám az egyetemen… Az egyiknek a hatására egy évfolyamtársammal közösen megalapítottam az első cégem, Angliában.
Nem érdekelt, hogy milyen vállalkozást csinálunk. A lényeg az volt, hogy elinduljak a vállalkozói utamon. Végül videójáték-oktatással kezdtünk el foglalkozni. A társam programozást tanult, én pedig építészetet. Ugye milyen jó páros? Egyikünk sem volt profi gamer (esportoló). Nem volt meg a videójátékokhoz szükséges alaptudásunk, amivel oktatni tudtuk volna a diákokat. Egyikünknek sem volt több éves vállalkozói vagy értékesítői tapasztalata. Viszont lelkesek és kitartóak voltunk. Ennek köszönhetően sikerült elérnünk, hogy részt vegyünk Angliában egy 3 hónapos Startup Accelerator programban. Ott éltünk és dolgoztunk a vállalkozásunk fejlesztésén. Kezdők és zöldfülűek voltunk. Ugyan sok kihívással volt dolgunk, de az életemnek azt a szakaszát nem cserélném el semmire.
Az egyik legtanulságosabb sztori a kiutazásunkhoz kapcsolódik. El tudod képzelni, hogy két huszonéves fiatal mit érezhetett, amikor megérkezett Angliába? “Igen, ezt megcsináltuk, ünnepeljük meg!” Egy menő étteremben a tengerparton vacsoráztunk egy kisebb vagyonért. Végül is ki kell élvezni, hogy elértünk valamit, nem? Mint utóbb kiderült ez egy nagyon-nagyon felelőtlen tett volt…
Akkor jöttek a problémák, amikor az angol bankszámlanyitás helyi lakcím és munkaviszony nélkül elég nehézkes volt… Ennek köszönhetően, nem sikerült a számunkra megígért befektetést megkapnunk a megérkezésünk utáni hetekben. A pénzünk, amit magunkkal vittünk rohamosan fogyott. Egy jól kinéző Airbnb-ből egy alacsonyabb színvonalúba költöztünk, majd végül egy munkásszállón kötöttünk ki. Itt laktak a hozzánk hasonló kelet-európaiak, akik takarítóként dolgoztak. A szobához tartozó fürdő nem volt higénikusnak mondható, a közös konyha pedig egyáltalán nem volt tiszta. Összeszámoltuk, hogy mennyi pénzünk van. Napi 5 fontot (kb. 2000 Ft-ot) költhetünk egy nap étkezésre és 2 hétre volt hol laknunk. A napjaink meg voltak számlálva. A családtagjaink meg voltak győződve arról, hogy valami átverés részesei vagyunk. A napok teltek, semmi előrelépés… Akkor már nagyon bántuk az első napi drága vacsorát…
A sztori végül happy enddel végződött: megkaptuk az ígért 25.000 font (akkor kb. tízmillió forint) befektetést. Az ötletünket meg tudtuk valósítani. Szuper mentoroktól tanulhattunk. Remek képzéseken vettünk részt. De, ami a legjobb volt: a több mint 1 hónapos lakhatási problémánk is megoldódott. Elköltöztünk egy 2 szobás apartmanba, saját konyhával, normális fürdővel. A homokos tengerpart 5 perc sétára volt tőlünk.
Mi a történet tanulsága?
Ki kell tartani a céljaink mellett! Meg kell tenni minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy sikerre vigyük! És bízni kell abban, hogy a türelmes kemény munka, meghozza az eredményt!
A nagy bukás, ami megváltoztatta az életem…
Most kérdezhetnéd tőlem, hogyha Angliában sikerült az ötleted megvalósítani és egy évvel később a Hiventurestől is több tízmillió forintot kapni, akkor miért nem abban a cégben dolgozom?
A válaszom egyszerűbb, mint gondolnád: üzletileg nem hozta a várakozásainkat. Kerestünk vele, de nem annyit, amennyi a befektetők elvárása volt. Zöldfülű kezdő vállalkozóként sok hibát vétettünk.
Azóta rájöttem, hogy ez leginkább annak volt köszönhető, hogy nem éreztük jól benne magunkat. Nem volt a hivatásunk a videojáték-oktatás. Én nem játszottam korábban profi szinten videójátékokkal, nem voltam benne jó. Nem éreztem otthon magam az esport világában, nem vonzott, hogy egy szobában naphosszakat töltsek videójátékok játszásával…
Ezután már tudtam, hogy engem jobban motivál az, hogy valami olyannal foglalkozzak, amit élvezek. Amire a hivatásomként tudok tekinteni és a hétvégi munkavégzést is hobbiként élem meg. Valami olyat alkossak, amire büszke vagyok!
Nagyon nehéz volt elengedni ezt az oktatóvállalkozást… Eszméletlenül sokat tanultam a vállalkozásokról, a színvonalas oktatásról, a szakértő mentorok szerepéről.
De egy nagy űrt láttam magam előtt: kétségbeesést, hogy mit fogok csinálni a jövőben, tanácstalanságot, hogy egyedül képes leszek-e rá. Féltem, hogy szükségem lesz mindig egy társra. Ekkor még féltem a kamerák előtt beszélni, és kétségbeesetten kerestem, hogy mi legyen az életemmel.
Az igazi fordulópont: irány a TikTok!
2020 októberében 2 igazságra döbbentem rá:
- Ne görcsösen a pénzkereséshez ragaszkodjak, hanem olyan dolgot csináljak, amit élvezek.
- Magyarországon még senki nem csinál(t akkor) matekos TikTok videókat.
Szerencsét próbáltam: soha nem csináltam még videót előtte, nem volt semmi eszközöm hozzá. Jó bulinak tűnt, hogy szórakozásból matekoktató videókat csináljak.
Az első videómat visszahallgatni borzalmas érzés volt. Az első videó, amiben látszottam is több kellemetlen éjszakát okozott mielőtt kiposztoltam volna. Egészen elképesztő visszanézni magamat, meglep, hogy az emberek megnézték azt a videót.
Az első élőzésem hatalmas kudarc volt. 15-en nézték, alig vártam, hogy vége legyen. Életemben nem izgultam még annyira. A videót visszanézve a hangom nagyon frusztrált, és amikor megláttam magam, legszívesebben elbújtam volna az ágy alá… Tudtam, hogy szeretem a matekot és a videómegtekintések alapján a diákok is jól megértették a magyarázatom. Ezért a kezdeti kudarc ellenére nem adtam fel. Sőt még inkább belevetettem magam.
November 3-án posztoltam az első videót… Majd decemberben már megtartottam az első online 8.-os felkészítőmet. Minden olyan gyorsan történt, hogy tervezésre nem volt idő. Csak csináltam, amit jónak gondoltam… Az első felkészítőmön 20-an vettek részt, ami akkor óriási eredmény volt.
A kezdeti kudarcok után csak titkon remélhettem volna, hogy egy online felkészítőmön valaha több mint 500-an fognak részt venni. 2024-ben mind a 8.-os, mind a középszinten érettségizők esetében így történt.
Sőt az elmúlt évek alatt már több ezer diáknak tudtam segíteni az online felkészítőknek és a megoldásközpontú matekos gondolkodásmódnak köszönhetően.
Mindig is kerestem az új célokat, és folyamatosan azon gondolkodtam, hogy miben tudnék fejlődni, mit tudnék még megvalósítani. Mindig új célokat és kihívásokat tűztem ki magam elé. Volt egy titkos álmom: szerettem volna olyan élő INGYENES felkészítőt tartani online, amin legalább 1000 ember vesz részt. Évekig a szemem előtt lebegett ez a cél. 2024-ben pedig sorozatosan megvalósult és olyan méreteket öltött, ami egyszerűen felfoghatatlan volt.
Hihetetlen érzés volt több mint 4000 diáknak segíteni túlélni a matek érettségijét.
Hogyan tovább…???
Az utam kalandos volt, de úgy érzem, megérkeztem.
A matekoktatással és a matekvállalkozásom építésével megtaláltam a hivatásom. Most azt csinálom, amit a hobbimnak érzek. Azt csinálhatom, amiben jó vagyok és amivel a legtöbb értéket tudom adni a társadalomnak.
A velem született oktatóképességeket ötvözöm a matek iránti szeretetemmel. Mostanra kialakult a saját módszertanom. Az oktatóanyagaim is sokkal szervezettebbek és átgondoltabbak, mint az első felkészítőmön, 2020-ban voltak.
Most, hogy ezeket a sorokat írom a Dunaparton reggel 7 órakor, rá kellett jöjjek, hogy az utam még nem ért véget. Azt érzem, még csak most kezdődik az életem új fejezete, amiben minden magyar diáknak szeretnék segíteni abban, hogy a matekkal jobb viszonyba kerüljön!
Teszem ezt az ingyenes tartalmaimmal YouTube-on és TikTokon, az online felvételi és érettségi felkészítőimmel, valamint az 5-8.-osoknak szóló matekklubbal.
