Középiskolában kevés félelmetesebb dolog van, mint a matek érettségi. Még azok is tartanak tőle egy kicsit, akik matek zsenik – pláne azok, akik 4 évig csak melegedni jártak be órára. Viccet félretéve, ez utóbbi csoportba tartozó diákoknak sem kell elkönyvelniük a bukást, hiszen a középszintű matek érettségi feladatai direkt úgy vannak összeválogatva, hogy józan paraszti ésszel is össze lehet lapátolni legalább annyi pontot, hogy görbüljön. Ha kicsit figyelmesebb vagy, akár a 3-as és 4-es jegy is összejöhet. Íme 5 hasznos matek érettségi tipp, ami nélkül bűn beülni a vizsgára.
Matematika érettségi tippek
1. Írj le mindent – a javító tanár nem gondolatolvasó
Az érettségi nem az a hely, ahol a „de én tudtam, csak elszámoltam” mondat bármit ér – ez sajnos nem fogja meghatni a javító tanárt. A tanár azt pontozza, ami le van írva. Nem azt, ami a fejedben volt. Lehet, hogy tökéletesen érted a feladatot, lehet, hogy a gondolatmeneted 90%-ban hibátlan volt, de ha ebből semmi nem látszik a papíron, akkor nem kapsz rá pontot.
Sokan ott hibáznak, hogy fejben számolnak, átugranak lépéseket, nem írják le az összefüggéseket. Pedig a matek érettségi részpontokra épül. Ha szépen felírod az egyenletet, jelölöd az ismeretlent, levezeted a fő lépéseket, akkor egy apró számolási hiba mellett is komoly pontszámot menthetsz meg. Ha viszont csak egy végeredmény szerepel ott, akkor csak pár pontot kapsz maximum. Ezt a luxust nem engedheted meg magadnak.
Gondolj úgy a megoldásodra, mint egy dokumentált gondolkodási folyamatra. Mutasd meg, mit miért csinálsz. Írd oda a képletet. Írd oda az indoklást. Karikázd be a végső választ. Csak így tudsz biztosan pontot szerezni. Az érettségin nem a zsenialitásodat kell villogtatni, hanem a logikai gondolkodásmódodat kell papírra vetni.
2. Kezdj lassan, gyorsíts a végén
A legtöbb pont nem a nehéz feladatokkal megy el, hanem az első 5-10 perc kapkodásán. Elolvasod a feladatot, és már írod is az egyenletet. Aztán félúton rájössz, hogy nem is azt kérdezték. Vagy kihagytál egy feltételt. Vagy rosszul értelmeztél egy adatot. Ilyenkor nem csak pontot veszítesz, hanem időt is – ami sokkal fájdalmasabb.
Az elején lassan, nyugodtan kell kezdeni, tényleg! Olvasd el még egyszer. Húzd alá, mit kérnek pontosan. Gondold végig, milyen témakörbe tartozik a feladat. Mi az ismeretlen? Milyen módszer illik rá? Ez a plusz 30-60 másodperc rengeteg hibát megelőz. Ne feledd, habár versenyt futsz az idővel, a maratonon sem azok lesznek az elsők, akik sprintelve indítanak.
Amikor már tiszta a kép, akkor lehet tempót váltani. Onnantól gördülékenyen haladsz (flow-ban vagy), mert nem bizonytalanságból számolsz, hanem terv alapján. A jó érettségiző nem siet.

3. Nem kell a tökéletes, elég a jó is
Az egyik legnagyobb csapda, amibe bele lehet sétálni érettségin, a maximalizmus. „Mindent megoldok.” „Nem hagyok bent egyetlen pontot sem.” Ez elsőre jól hangzik, csak közben észrevétlenül elvisz 20 percet egyetlen makacs feladat, miközben máshol ott hevernek a könnyen megszerezhető pontok.
A matek érettségi nem hősi küzdelem, hanem egy igazi stratégiai játék. A stabil, biztos pontokból összekalapált 80-90% sokkal értékesebb, mint egy görcsös 100%-os hajszolás, ami közben szétesel időben és fejben is. Először gyűjtsd be azt, ami „jár” a tudásodért, amit ránézésre tudsz, amit tisztán látsz. Az önbizalom és az időgazdálkodás együtt dolgozik neked.
És itt jön a paradoxon: amikor nem görcsölsz rá a tökéletesre, sokkal jobb teljesítményt hozol. Mert nyugodtabb vagy, átlátod a feladatlapot, és marad energiád a nehezebb részekre is. A cél nem a hibátlan mítosz. A cél a tudatos, stabil pontszerzés. Az érettségin ez az, ami igazán működik.
4. Ne feladatokat gyakorolj! Gondolkodásmódot.
A diákok általában úgy készülnek a matek érettségire, hogy sorban oldják meg a típusfeladatokat egymás után. Megoldókulcs, következő példa, megint egy példa. És közben abban bíznak, hogy „majd csak jön valami hasonló”. Ez nem egy rossz taktika, de amint a feladat kicsit máshogy van megfogalmazva, jön a bizonytalanság – az elmúlt néhány évben sokan ebbe buktak bele. Szóval: gyakorolj az előző évek feladatsoraiból, de ne csak erre alapozz!
A valódi előnyt nem az adja, hogy láttál már 200 példát. Hanem az, hogy felismered a mintát mögötte. Tudod, milyen kérdéseket kell feltenned magadnak az elején. Tudod, mi az első lépés egy szöveges feladatnál, mi a standard menete egy másodfokú egyenletnek, hogyan állsz neki egy függvényvizsgálatnak.
Ha gondolkodásmódot tanulsz, nem ijeszt meg egy új típus. Mert nem konkrét számokra reagálsz, hanem struktúrában gondolkodsz. És ez az a pont, ahol a matek már nem kiszámíthatatlan ellenfél, hanem egy logikus rendszer, amit tudsz kezelni. Az érettségin ez a különbség a bizonytalanság és a magabiztosság között.

5. Tanuld meg használni a számológéped
A matek érettségi tippek Jolly Jokere: Tanuld meg használni a számológéped – de komolyan!
Meglepően sok pont megy el azon, hogy valaki nem tudja rendesen használni a számológépét. Az érettségi nem az a hely, ahol elkezded keresni, hol van a tört gomb, hogyan kell hatványozni, vagy milyen módban van a gép. Ezeket előre tudni kell, rutinszinten.
Tipikus hiba például, hogy valaki rossz üzemmódban hagyja a gépet (fok-radián), és emiatt teljesen hibás trigonometrikus eredményt kap. Vagy rosszul ír be egy törtet, mert nem használ zárójelet. A számológép nem gondolkodik helyetted, csak azt számolja ki, amit beírsz. Ha rosszul írod be, magabiztosan ad hibás eredményt.
A cél az, hogy a számológéped eszköz legyen, ne veszélyforrás. Tudd, hogyan számolsz vele törteket, hatványokat, logaritmust, hogyan használod a memóriát, hogyan ellenőrzöl vissza gyorsan egy eredményt. A géped legyen a partnered, ne az, ami miatt pontot veszítesz.
Edzésterv tőlem, neked
Az igazság az, hogy ennél sokkal több matek érettségi tippem is van, amit a 3 napos Génius Intenzív Matek Érettségi Felkészítőben be is mutatok neked. Ez nem egy n+1-edik matek kurzus, hanem egy “rendet rakó” tanfolyam, ami a sok információt fogja rendszerezni a fejedben, hogy magabiztosan és nyugodtan állj neki az érettségi időszaknak. Hamarosan indulnak a tanfolyamok, jelentkezz, ha még van szabad hely!
Szeretnél 5 pontszerző matek érettségi tippet, amivel akár plusz 20 pontot zsebelhetsz be? Nézd meg a videómat!